Adott a lehetőség kerékpár bérlésére Szarvason
Szarvason ezentúl négy helyszínen lehet kerékpárokat bérelni: az Arborétumban, a szarvasi Pedagógiai Kar kollégiumának portáján, a Tourinform Irodában, illetve a Turul Kisvendéglőben.Összesen 8 női, 8 férfi,4 gyermek (2 fiú, 2 lány) Csepel bicikli áll rendelkezésre a turisták számára. Az Arborétumban: 4 női 4 férfi és 2 gyermek (1 fiú, 1 lány) Csepel bicikli áll rendelkezésre.A szarvasi Pedagógiai Kar Kollégiumában: 2…
Szarvasi Kézműves Tanya
Az épület mögött húzódik a borház ami elé a későbbiekben építették a fekete vályogból álló tanyaépületet. A tanya 3 részből áll: szoba, konyha, kamra. A berendezés az 1800-as évek végét és az 1900-as évek elejét tükrözi.Az épület működő gazdasági udvarral, illetve hagyományos bolgár kertészettel, fűszerkerttel is rendelkezik.Az odalátogatók kipróbálhatják a kravajárást lovaskocsin, amely során mmegtekinthetik például a még álló egyedi…
Bolza Mauzóleum
Az Ó temetőben áll a görög kereszt alaprajzú mauzóleum. Romantikus stílusban épült 1870-ben. A Bolza-grófok sírhelyéül szolgált. A második világháború után többször kifosztották, így a polcokon lévő érckoporsók az 1960-as évek elején tömegsírba kerültek. Ma a mauzóleum római katolikus ravatalozóként szolgál. Belső falán látható a Bolzák családfája, amelyet Kékesi László grafikusművész rajzolt meg.
Tessedik Tanya
A Vajda Péter utca 90. szám alatt ál Szarvas legrégibb műemlék épülete, az egykori Tessedik-major. Épült 1760 körül barokk jelleggel. Tessedik gazdasági iskolája itt nyílt meg 1780-ban. Körülötte 3,5 hektáros gyakorlókert terült el. Nyitva tartás: Egész évben 0-24 óráig díjmentesen kizárólag kívülről megtekinthető.Elérhetőség: 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 90.Tessedik-emlékfaA szabadság úton álló, borostyánnal befutott, elpusztult ősi akácfát Tessedik ültette 1790…
Gazdász Emlékmű
A Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági, Víz- és Környezetgazdálkodási Karának belső parkjában 2007. október 18-án avatták fel a 80 éves szarvasi gazdászképzés emlékére Csiky László szobrászművész Gazdász Emlékművét. Az alkotás korhű díszruhában ábrázolja az 1940-es évek szarvasi gazdász tanulóját. A művész a szobrot egy öregdiákról, Tóth M. Sándorról mintázta.
Bajcsy-Zsilinszky Endre szülőháza
A Vajda Péter Gimnázium mellett áll a köznyelven Mocskonyi-házként ismert épület. Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944) a magyar függetlenségi eszme mártír harcosa, emlékét a polgári ház falán emléktábla őrzi 1966 óta. A politikus hamvait végakaratának megfelelően a tarpai temetőben helyezték el.
Lengyel-palota
A közösségi Házként szolgáló épület 1895-ben épült eklektikus stílusban Lengyel Sándor földbirtokos palotájaként. Eredeti szépségében felújított tornya, ablakdíszei az épület városközpont arculatát.
Evangélikus Újtemplom
Az evangélikus Újtemplom 1896-1897-ben épült a város “keleti kapujában”. A Francsek Imre építész és Popjak György vállalkozó kivitelezésében megépült templomon megfigyelhetjük az eklektika sokirányú törekvését, a neoromán jellegtől kezdve a gótikus elemek felhasználásáig. A templombelső díszítése a protestáns templomokhoz képest meglepően gazdag. Oltárképét, “Jézus a keresztfán” Veres Gusztáv festette.
Tessedik-emlékfa
A szabadság úton álló, borostyánnal befutott, elpusztult ősi akácfát Tessedik ültette 1790 körül.
Fő Tér
A Fő tér meghatározó épülete 1926-1928 között épült egyszerűsített eklektikus stílusjegyek alkalmazásával. (oktatási intézményként működik) Emeleti dísztermében Ruzicskay György freskói láthatók. A művész 1931-ben festette a reformáció nagyjainak emlékére. Ma előtte áll a Ceres-kút rekonstruált változata, a földművelés római istennőjének szobrával. Eredetileg a Piac téren állt 1891-től az 1960-as évekig. A szobrot Potsdamból hozatta Zsigmondy Béla mérnök, ő fúratta Szarvas…