Egy hely, ahol elmerülhetsz kicsit a múltban és megismerheted kézműves hagyományainkat.

 

A régi idők hangulatában berendezett tanyaépületben, Vendégeink egy tárlatvezetés során megismerhetik a szalmafonás eszközeit, hagyományos és modern technikáit, valamint számos különleges szalmából készült tárgyat. A kiállítás érdekessége, hogy ezek szinte mindegyike saját alkotás. Így látható, csipkefinomságú szalmalegyező, a magyar koronázási ékszerek méretarányos másai, vagy éppen menyasszonyi fátyoldísz szalmával díszítve.

A tárlat másik részében különleges gyöngy ékszerek kerültek kiállításra, melyek között éppúgy megtalálhatóak a magyar népviselet kiegészítői, mint a mai divatot követő darabok.

A portán egy különleges kertet alakítottunk ki, amelyben több mint ötvenféle gyógy-és fűszernövény kapott helyet. Látogatóinknak egy rövid séta során mesélünk ezek jótékony hatásairól, felhasználásukról.

Ha a hozzánk érkezők a gyomrukat is szeretnék megtölteni, szívesen csillapítjuk éhségüket a kemencénkben sült hagyományos tésztaételekkel. Kínálatunkban szerepel kenyérlángos, kakaós csiga, kovászos kenyér “kencékkel”… Frissítőül saját készítésű szörpöket, teákat szolgálunk fel.

Ezen programhoz kérjük, minden esetben telefonon jelentkezzen be az érkezés előtt legalább 72 órával! Köszönjük megértésüket! Minimum létszám 10 fő, a menüt és az árakat is telefonon tudjuk egyeztetni.

Mesterségeink kipróbálására is lehetőség van. Körülbelül egy órás foglalkozás keretében az érdeklődők elkészíthetnek egy kisebb szalmatárgyat, vagy gyöngy ékszert, melyet emlékül magukkal vihetnek. Ha egyéb kézműves tevékenység érdekli, keressen minket bátran, lehet, hogy tudunk segíteni. Ha csak megnézné, hogyan készülnek alkotásaink, mesterségbemutatót is szívesen tartunk. Ezen programhoz is kérjük, minden esetben telefonon jelentkezzen be az érkezés előtt legalább 48 órával!

Nyitás 2025. május 1-én.

Cím: 5540 Szarvas – Ezüstszőlők, III. kker. 350.

Telefonszám: 20/380-8825 – Maczkó Dóra

E-mail cím:

szalmaporta@gmail.com

Belépőjegy: 1200 Ft/fő (10 fő felett 1000 Ft/fő)

Q De mi az a Szalmaporta és mit lehet ott egyáltalán csinálni?


🌾Mikor megérkeztek hozzánk egy igazi alföldi tanya képe fogad Titeket, gyümölcsössel, nagy udvarral, gazdasági épülettel és egy közel 100 esztendős vályogházzal!
🌾Ez utóbbiban alakítottuk ki műhelygalériánkat, melyet az általunk készített tárgyakkal rendeztünk be úgy, hogy megidézze nagyanyáink korát. De mik is ezek a tárgyak? Kézművesekként szalmafonással és gyöngy ékszerek készítésével foglalkozunk. Ezekből láthattok ízelítőt nálunk. Miközben végigjárjuk a helyiségeket, mesélünk a szalmafonás alapanyagairól, történetéről, technikáiról, az egyes tájegységek gyöngy viseleteiről... Megismerheted egy kicsit a szarvasi tót tanyavilágot, őseink életét.
🌾Ezután az illatok világába kalauzolunk, gyógynövényes kertünkben ugyanis közel ötvenféle fűszer-és gyógynövény található. Itt is mesélünk neked! Hallhatsz ezek eredetéről, népi felhasználási módjáról, gyógyhatásairól.
🌾Ha előre megbeszéljük, ki is próbálhatod mesterségeinket egy kézműves foglalkozás keretében. Segítségünkkel elkészíthetsz egy kisebb szalma tárgyat, vagy egyszerűbb gyöngy ékszert, amit haza is vihetsz magaddal emlékül. Kérlek, erről telefonon érdeklődj előzetesen!
🌾Ha megéheztetek, akkor étkezésre is lehetőség van nálunk 10 fő felett. Kérlek, erről is telefonon érdeklődj előzetesen!

Q Lehet vásárolni?

Igen, válogathattok alkotásaink közül. Kínálatunkban szerepel szalmakalap, karácsonyfadísz és számtalan apróság. Emellett színes gyöngy ékszerek közül is válogathattok.
Mivel számos zöldség, gyümölcs megterem a portán, így saját készítésű lekvárok, szörpök, pestok is megtalálhatóak polcainkon.

Értékeld! Írj véleményt, tölts fel fotót!

Javasoljuk, hogy értékelésed legalább 140 karakter hosszúságú legyen.

image

image